Naptár
2026.07.18.
Alkoss velünk!
2026.07.21.
Július 21-augusztus 1-ig zárva!
2026.08.08.
Nézd meg hogyan készült!

Szentivánéji Forgatag

2026. június 27-én, szombaton 15 órakor a Vargha Gyula Városi Könyvtárhoz tartozó Helytörténeti Gyűjtemény hivatalosan felveszi Fehér László helytörténész nevét. Ebből az alkalomból különleges ünnepi programmal várjuk a látogatókat a Pesti út 96. szám alatt.

A rendezvényen a kultúra különböző ágai, a képzőművészet, a hagyományőrzés, és a kézművesség kapja a főszerepet, de természetesen az irodalom sem marad ki a sorból.
A rendezvény névadó ünnepséggel veszi kezdetét, ahol köszöntőt mond Velkei Hajnalka, intézményvezető, és ünnepi beszédet mond Rácz-Székely Éva alpolgármester és Dr. Bali János, az ELTE BTK Néprajzi Intézet tanszékvezetője, habilitált egyetemi docense.
Ezt követően kerül sor Kálmán Lilla „Metanoia” című kiállításának megnyitójára, amelyet Sajtosné Öllei Andrea rajztanár nyit meg, az eseményt pedig az isaszegi Gaudium Carminis kamarakórus közreműködése teszi még ünnepélyesebbé.
16 órától az „Így tedd rá!” ovis tulipános néptáncosok bemutatója várja a látogatókat Miklós-Bartha Julianna vezetésével, majd a legkisebbeket Király Edina varázsolja el a Bábos Mesekuckó mesés világával.
17 órától Üllő vezérről és a 907. évi csatáról emlékezünk meg. A Millenniumi emlékműnél koszorúzásra kerül sor, majd az Üllő Vezér Hagyományőrző Egyesület honfoglalás kori viselet- és eszközbemutatóval idézi meg a korszakot.
Az irodalom kedvelőit 18 órától Regő Dániel író várja, akinek „Vazul fia” című könyvéről Hegyi Natália, a HeNa Könyvespolca blog szerzője beszélget.
A napot 19:30-kor a hagyományos örömtűzgyújtás zárja, amelyet Csengődi Csaba vezet.
Egész délután számos kísérőprogrammal készülünk: tűzzománc-készítés Madár Olgával, csuhébaba-készítés Kanczler Klárával, faesztergályos-bemutató Túri Alfréd Frédivel, kovácsolás-bemutató Benkő Attilával, ajándékkészítés Lugosi Johannával és Timár Miklósnéval, valamint megtekinthető lesz az „Az üllői színjátszás emlékei” című kiállítás is a gyűjtemény anyagából. A jó hangulatról a kemencés pogácsasütés is gondoskodik Makai Ildikó, Koczó Terike és Kucsák Marika közreműködésével.
Figyelem! A tűzzománc-készítés regisztrációhoz kötött, részvételi szándékotokat jelezzétek a könyvtár elérhetőségein!
🎟️ Belépés: érvényes olvasójeggyel ingyenes!
Rendezvényeinken fotó és videofelvétel készül!
Töltsük együtt ezt a különleges nyári estét hagyományokkal, kultúrával és közösségi élményekkel!
Szeretettel várunk mindenkit! 🌿✨
Ajánlott programok
2026.07.18.

Zentangle rajztechnika alkotóműhely!

Szeretettel várunk minden érdeklődőt egy különleges, kreatív délelőttre, ahol megismerkedhetnek a Zentangle rajztechnikával. Nem szükséges rajztudás – csak nyitottság és egy kis alkotókedv! Időpont: 2026. július 18. (szombat)Kezdés: 10:00Helyszín: Fehér…
2026.07.21.

Nyári zárvatartás

Kedves Olvasóink! 2026. július 21-től augusztus 1-ig zárva leszünk! Mindenkinek olvasmányélményekben gazdag, kellemes nyarat kívánunk! Nyitás: 2026. augusztus 4-én kedden!
2026.08.08.

Lószerszámkészítő – Mesterségbemutató!

Augusztus 8-án 10:00 órától kerül megrendezésre a Lószerszámkészítő – Mesterségbemutató programunk a Fehér László Helytörténeti Gyűjteményben, ahol Újházi Pál üllői szíjjártó mester enged betekintést mestersége fortélyaiba. A programon való részvétel…
2026.08.15.

Üllői Tízórai Könyvklub – Fermentálás

Szeretettel hívjuk Önöket az Üllői Tízórai Könyvklub következő programjára augusztus 15-én 10 órára, amelynek ezúttal Fehér László Helytörténeti Gyűjteményünk ad otthont. A találkozó középpontjában a fermentálás áll. Az érdeklődők megismerkedhetnek…