Vargha Gyula nemesi családban született 1853. november 4-én Káván. Apja, Vargha János id. Puky Márton vagyonos földbirtokosnál nevelő, ügyvéd, gazdasági felügyelő, anyja Zsarolyáni Márton Sára.

Öregedő szülei féltő gonddal nevelték (születéskor atyja 49, anyja 40 éves volt). Két testvére közül a legidősebb fiú, Gyula Tamás gyermekkorában meghalt- nővére, Ida, Staub József jegyző felesége lett.

Első tanítója édesapjavolt, aki nem csak az elemi ismeretekre, hanem a gimnázium két első osztályára is megtanította fiát. A meleg, családi otthon köréből 1865 őszén Pestre került a református főgimnázium harmadik osztályába. Megállta helyét az iskolában.

Könnyen és szívesen tanult, s kitűnő eredményeket ért el olyan tantárgyakban is, amelyeket nem igazán kedvelt (pl. matematika), s tanára mégis tudását és igyekezetét ebben is példaképül állította diáktársai elé. A komoly, megnyerő modorú fiút, ki az önképzőkörben is eredeti verseivel, műfordításaival, kifejező szavalataival nem egyszer nyert elismerő dicséretet, tanárai nagyon szerették.

1871-ben jeles érettségi bizonyítványt szerzett. Ősszel a pesti egyetem jogi karára iratkozott be, s mellette 1872 tavaszától az Országos Statisztikai Hivatalnál vállalt munkát, mint napidíjas gyakornok. 1878-ban avatták jogi doktorrá. Közben katonaéveit is leszolgálta, majd végigharcolta az 1883-as boszniai hadjáratot (meg is sebesült), tartalékos hadnagyként szerelt le.

Nyomtatásban első verse a „Puszta Ház” volt, mely 1872-ben jelent meg a Kiss József által szerkesztett „Képes Újság” -ban. 1875-től néhány versét a „Budapesti Szemle” közölte, melynek állandó munkatársa lett. Első pártfogója a szigorú kritikus, Gyulai Pál volt, aki 1879-ben a „Kisfaludy Társaság” -ban is bemutatott néhányat Vargha Gyula verseiből.

Megismerkedett Szász Károly református püspökkel, majd annak lányával. Szász Pólát 1882. januárjában vette feleségül.  1883-ban született első gyermeke Ilonka, majd Gyula (ő csak néhány napig élt), Zoltán, Erzsike, Tamás, és ismét Gyula. 1881-ben jelent meg verseivel első gyűjteményes kiadása „Dalok” címmel.  E kötetben elsősorban a nagy német költő, Heinrich Heine hatása mutatkozik meg. Sorra írja gyermekverseit, melyek különböző kötetekben jelentek meg, (Gyermekélet, Jó gyermek könyve). Egymás után születnek népies jellegű versei is (Tréfás rigmusok, Dalok a magyar nép számára).  1886-ban születik meg a „Bodoglár, vagy a szerelmes kun vitéz” c. hosszabb elbeszélő költeménye. Ekkoriban sokat dolgozik hivatalában, az Országos Statisztikai Hivatalban. Szakmai jellegű (statisztikai, közgazdasági) cikkei is egymás után jelennek meg a hazai és külföldi szaklapokban. 1892-ben miniszteri osztálytanácsosi címmel a Statisztikai Hivatal aligazgatója lett.  Foglalkozott a telepítés, népszámlálás, népesedés ügyével, sőt mezőgazdasági és pénzügyi kérdésekkel is. (A magyar nyelv hódításai az utóbbi 10 év alatt, 1893, Magyarország pénzintézetei 1895, A magyar hitelügy és hitelintézetek története 1896., Békés vármegye mezőgazdasága 1899.). 1883 januárjában a Kisfaludy Társaság is tagjai közé választotta, 1892 májusában pedig a Tudományos Akadémia – méltányolva szakmai munkáját – felvette levelező tagjai sorába. Ebben az évben nyerte el az Akadémia pályadíját (100 arany) az 1867-es kiegyezés és koronázás 25. évfordulójára írt „Óda” c. művével. (Először a Vasárnapi Újság 1892. jún. 12-i száma közölte, melynek ekkor már munkatársa volt) 1896-ban a Kisfaludy Társaság pályadíját nyerte el a „Bosszuló kard” c. ötfelvonásos dalművével. 1900-ban lett a Kisfaludy Társaság főtitkára. Ebben az időben a német mellett már franciából is fordít. Apai örökségét, a kávai birtokot 1896-ban eladta, s 1897-ben Üllőn, Löb-pusztán vásárolt meg egy 305 holdas birtokot (benne 12 hold szőlő).  Ebben az is szerepet játszhatott, hogy édesapja 1886-os halála után nővére Staub Józsefné Ida, Üllőre költözött, s magához vette özvegy édesanyjukat (aki 1899. november 11-én Üllőn is halt meg, ahonnan november 13-án szállították Kávára, s temették 14 éve halott férje mellé). 1901-ben miniszteri tanácsosi rangban a Statisztikai Hivatal igazgatója lett. Szakmai munkáját újabb művek is igazolják. (A magyarság félszázados fejlődése, 1902., A magyar birodalom vázlatos ismertetése 1908.). A világháborúig tartó 13 év a Hivatal egyik legkeményebb időszaka. Érdemei elismeréseként az Akadémia 1907-ben rendes taggá választotta. 1914-ben a Kereskedelmi Minisztérium államtitkára lett, mely funkcióit 1917-ig töltötte be. 1914-ben Kassa városa országgyűlési képviselővé választotta. Tisza István híve, s amikor 1917-ben a Tisza – kormánnyal együtt ő is lemond, a király a Szent István rend középkeresztjével tüntette ki. Hosszú költői hallgatás után 1915-ben jelent meg „Költemények” c.  kötete, mely szinte az addig írt összes versét tartalmazza. Ekkor teljesedik ki költői sokoldalúsága, természetleíró, szerelmes, hazafias lírája. Jól megismerhetjük verseiből lelkének egy szép vonását, a szülőihez való nagy ragaszkodását, szeretetet. Gyakran idézi fel gyermekkori emlékeit.  A vallásos érzés szintén nem egy versében jut kifejezésre. Versei nagy részét Aranyra emlékeztető nyugalom és életszerűség jellemzi, miközben költeményeinek alaphangja mélabús, panaszos. 1918-ban nyugdíjba vonult, s ősszel kiköltözik Löbre. Ekkortól születnek a világháborút, annak borzalmait elítélő versei, a nemzetféltés emlékei. Löbön költészete másodvirágzását éli. Ennek első terméke az 1922-ben megjelent „Ködben” c. kötete. Ezek a versek a nemzet életének hét súlyos, nehéz esztendejében (1915-1922) születtek; a nemzeti életnek egyes fázisait örökítik meg (Élet vagy halál, Bukás felé, A mélységben, Romok között). Természetszemlélete a Löbön töltött éveiben még mélyült, gazdagodott, 1922-ben a Kisfaludy Társaság másodelnöke lett. A löbi házban teljesedett ki családszeretete is, 23 unokája közül jó néhány télen-nyáron Löbön tartózkodott. 1923-ban két kisebb kötet jelent meg: „Vitézi ének Thury Györgyről” és „A végtelen felé” címmel. A löbi birtokon igazi gazdának bizonyult, cselédei, munkásai a környék minden embere nagyon szerette a „löbi gazdát”. Mellette részt vett Üllő közéletében, eljárt a vármegyei gyűlésekre, a dunamelléki református egyházkerületnek tanácsbírája volt, közreműködött a Protestáns Irodalmi Társaság újjászervezésében. Utolsó verseskötete „Hamvadó tüzek” címmel 1927-ben jelent meg.  Három része: 1. A végtelen felé, 2. Királyok könyve, 3. Őszi levélhullás. Költészete életének hű tükre most is. Gyakran a családi érzés melege hatja át, de gyakran érzi a gondok súlyát is, s a természet végtelen szeretete sírjáig kíséri. 1929. március 15-én Üllőn a községi ünnepségen ő mondta a köszöntőbeszédet, majd Pestre sietett. Megfázott, ágynak esett. Mikor az állapota javult, a kertjében ásott, metszett, végezte a tavaszi munkákat. Ismét megfázott, tüdő- és mellhártyagyulladást kapott. Bekerült Pestre az Erzsébet – kórházba, ahol 1929.  május 2-án halt meg.  Az Akadémia oszlopcsarnokában ravatalozták fel, ravatalánál, majd később a Kerepesi úti temetésénél a közélet sok képviselője mellett láthatók voltak az üllői lakosok is.

Költészetében nagyon hatott rá Arany János, mint ahogyan ő is hatott Adyra, Kosztolányira, József Attilára stb.  Jobboldalisága miatt a hivatalos irodalompolitika 1950 után elhallgatta. Még Nemeskürty István: Diák, írj magyar éneket c. 1983-ban megjelent irodalomkötetében is így ír: „Ez a nagy formakultúrájú költészet a magyar irodalmi köztudat peremére szorult, nem utolsósorban Vargha Gyula tiszapártiságú, csökönyös konzervativizmusa miatt. Gyanakodva szemlélte a haladás híveit s azok is őt”. Ennél az értékelésnél sokkal hűbb, sokatmondóbb Schöpflin Aladár, Kosztolányi Dezső, Horváth János, Komlós Aladár, Bélley Pál, Mészöly Dezső, az unoka Vargha Domokos méltatása, értékelése. Üllő, a település, jóval a rendszerváltás előtt kezdett emlékezni hírneves lakójára. Az első esemény a költőhalála 50. évfordulóján az akkor még községi könyvtárban megtartott játékos vetélkedővolt, melyet Vargha Balázs, az egyik unoka vezetett 1979-ben. (lásd a könyvtár emlékkönyvét). A Pest megyei Hírlap monori mutációjában 1989. máj. 3-án jelent meg „Kávától Üllőig: A literátor löbi gazda emléke” c. cikk, melyet az Üllői Honismereti Baráti Kör írt, méltatva Vargha Gyula tevékenységét, településünk lakóit hívta a május 5-én 17 órakor tartott megemlékezésre, mely igazi családi összejövetellé is vált a Vargha utódok számára. Ekkor Vargha Balázs és Mészöly Dezső megemlékezése volt a központban.  Az eseményre a költő halálának 60. évfordulója alkalmából került sor. 1991. május 31-én az Árpád-napok iskolai rendezvényeinek sorában Vargha Gyula szavalóversenyre került sor a Malom úti épületben.  A zsűri elnöke egy másik unoka, Vargha Domokos volt, aki utána a könyvtárban tartott író-olvasó találkozót, s dedikálta a „Költő a homokon” c. értékezésének különlenyomatát a Honismereti Körnek. 2003. november 4-én, a költő születésének 150. évfordulóján a szülőfalu, Káva tartott egy nagyon szép emlékünnepélyt, mely a költő szülőházának falán lévő dombormű avatásával záródott, az avatóbeszédet Mészöly Dezső mondta (lásd Üllői Hírmondó 2003 dec.-i számát). Számunkra a legfontosabb esemény 2004.  máj.  2-án a költő halálának 75. évfordulóján volt, ekkor vette fel az üllői községi könyvtár Vargha Gyula nevét. Vargha Zsolt és Vargha András megemlékezése után Mészöly Dezső avatta fel a könyvtár falán az emléktáblát a rendkívül kiterjedt család nagyszámú leszármazottai, és sok üllői jelenlétében.

A Vargha- család egy kis dunántúli faluból, Nemesgörzsönyből származott. 2005. július 16-án a kis faluban református misével egybekötött emlékünnepélyen avatták fel a templom falán Vargha Gyula és Szász Póla domborművét. A három település (Káva, Nemesgörzsöny, Üllő) kis kötetben kiadta a költő és felesége válogatott verseit. Üllőiek ezen a rendezvényen nem vettünk részt, mert már készültünk a várossá válásunkat bemutató kiállításra. Löbön Vargha Gyula egykori birtokát 1931-ben Kis Hubert vette meg (ma ilyen néven van a köztudatban). 2005 nyarán többen felkerestük a tanyát, Hera László beszédes fotókat készített róla. 2005. október 7-én Kunszentmiklós is belépett az emlékezők sorába. A költő Tamás fia itt volt református lelkész, az ő fiai Balázs és Domokos. Ezen a napon a kunszentmiklósi művelődési központ az író unoka, Vargha Domokos nevét vette fel. 2006. május 25-én az Üllői Vargha Gyula Városi Könyvtárban a költő „A végtelen féle” c. kötetének bemutatására került sor. A verseket Mészöly Dezső válogatta (az 1983-as ref.  egyházi kiadás alapján, de azt kibővítve), a Hétkrajcár kiadó adta ki (Benke László) a Nemzeti Kulturális Alapprogram és Üllő város Önkormányzata támogatásával.  Mészöly Dezső mellett a méltató szavakat Vargha András dédunoka mondta el. Ezzel elértük azt, hogy Vargha Gyula művei a szélesebb olvasóközönséghez is eljuthatnak. 2007-től évente más-más településen (Üllő, Káva, Nemesgörzsöny sorrendben) sor került és kerül a Vargha Gyula szavalóversenyre több kategóriában. Mindez azért, hogy Vargha Gyula elfoglalja az őt megillető helyet a magyar irodalomban. Az igazsághoz hozzátartozik az, hogy országos szinten is történtek lépések e cél eléréséért. A várpalotai Trianon Múzeumban 2007. augusztus 11-én állandó kiállítás keretében Vargha Gyula emlékszobát hoztak létre (ehhez kiállítási anyag Üllőről is lett küldve, a költő löbi éveit reprezentálandó). Budapesten,  a  XVII.  kerületben utca lett elnevezve a költőről. 2007.  szeptember 1.-vel megkezdte működését a nemesgörzsönyi Vargha Gyula Református Általános Iskola is. 2012-ben Kutas László szobrász és Dancs Ferenc tanár Vargha Gyula-díjat alapítottak, melynek 3.  és 4.  sz. példányát Pálmai Lászlóné és Fehér László kapta meg Nemesgörzsönyben, a VI. Vargha Gyula szavalóversenyen.

Forrás: Fehér László: Üllő története, Üllő, 2014.