Naptár
2026.04.14.
Ünnepeljünk együtt!
2026.04.21.
Mesés, bábos, kreatív foglalkozás!

Irodalmi teázó

Az október 28-i teázó vendége Deák-Sárosi László Herczeg Ferenc-díjas költő, filmesztéta. Tíz önálló könyv, köztük verseskötetek, zeneelméleti munkák, filmelméleti-filmtörténeti könyvek szerzője. Irodalmi munkái közül kiemelkedik a Libás Matyi című elbeszélő költeménye (2013), amely 2019-ben Farkas Mihály Ambrus és Tóth István „Sztív” megzenésítésében is megjelent.
2023-as nagyszabású eposza a 907. július 4. és 7. között zajló pozsonyi csatának állít emléket. Ennek a népvándorlás kori forrongó, háborgó időszaknak volt az egyik kicsúcsosodó eseménye az a pozsonyi csata, amelynek során a magyarság önvédelmi küzdelme korszakos sikert ért el, mert a rátámadó külső nyugati birodalmi (frank, bajor, szász, sváb) hadakat sikerült visszavernie, sőt megsemmisítő győzelmet aratni felettük. A Pozsonynál aratott győzelem, óriási jelentőségű történelmi tett volt, mégis sokáig szinte szó sem eshetett róla. Deák-Sárosi László hőskölteménye ilyeténképpen hiánypótló mű. Számunkra, üllőiek számára azért is fontos, mert a mű egyik főhőse településünk névadója, Üllő vezér.


Mindenkit szeretettel várunk!

Ajánlott programok
2026.04.14.

Könyvtárosok Világnapja

Április 14–18. között szeretettel várunk mindenkit a Könyvtárosok Világnapja alkalmából! Ami önökre vár: • Ingyenes beiratkozás • Elengedett késedelmi díjak • „Párszázas” könyvvásár • Új szolgáltatás: papírszínház-kölcsönzés • Bemutatjuk “Életünk…
2026.04.21.

Bábos mesekuckó

Bábos mesekuckó a könyvtárban! Április 21-én, kedden 16:30-ra várjuk a gyerekeket szüleikkel, nagyszüleikkel egy mesés, bábos kreatív foglalkozásra! A mesefoglalkozás időtartama 1 óra! Mese: A rút kiskacsa Foglalkozásvezető Király Edina…
2026.04.24.

Dallamok ölelése

Szeretettel meghívunk mindenkit egy különleges kiállítás megnyitójára, ahol a Két Körte Festő Tanoda alkotói a zene inspirációját öntötték formába! Időpont: 2026. április 24. (péntek) Kezdés: 16:00 A kiállítást megnyitja: Velkei…